Nemrégiben ünnepélyes, ám szív- és torokszorító díjátadó keretében ért véget a DIGI Sport A nap hőse című műsorának 4. évada. Annak ellenére, hogy idén rendhagyó módon, majd’ fél év telt el az Év hőse szavazás lezárása és díjkiosztó gála között, a hősök és edzőik izgalma töretlen volt, amikor kiderült, melyik sportág ifjú képviselője érdemelhette ki az Év Hőse megtisztelő címet, és az azzal járó pénzjutalmat.

A Nap Hőse (ANH) 4 évaddal ezelőtt, 2015 szeptemberében indult útjára, azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a méltán népszerű sportágak mellett – mint a futball vagy a vízipóló - kevéssé ismert, de éppoly áldozatos felkészüléssel járó edzésformák bemutatkozására, azok ifjú képviselőin keresztül. Mindezen túl, a műsor küldetése, hogy fiatal, tehetséges, kitartó, a mindennapok küzdelmeivel és lemondásaival dacoló hősöket kutasson fel, hogy rajtuk keresztül akár edukációs céllal is, példával szolgáljon a fiatalok számára.

A 4. évad során a DIGI Sport nézői 260 fiatal versenyzőt ismerhettek meg, akik beavatták őket mindennapjaikba, és megosztották velük rövid és hosszú távú célkitűzéseiket.  A 4. évadot záró díjkiosztón a havi hősök a legkülönbözőbb sportágakat képviselték, ezért igazán színes volt a 12 hónap nyerteseinek célvonala a színpadon. A sportolók között szerepelt műugró, falmászó, triatlonos, kenus, taekwondós, teniszező, ökölvívó és birkózó is. Az Év Hőse, - ahogy azt a közjegyző a hitelesített szavazatszámlálást követő borítékbontáskor megállapította, rendkívül szoros mezőnyben - a befutó, Tótok Péter birkózó lett, aki ezzel elnyerte a DIGI Kft. havi 100 000 forintos ösztöndíját, melyet a vállalat 12 hónapon keresztül biztosít számára, ezzel is támogatva további felkészülésében. A 4. évad végén a fair play díjat Kamilli Mirella kick box versenyző, és edzője, Nagy Lajos kapta, akik értesülve Mirella korábbi versenytársának családjában történt tragédiáról azonnal visszaléptek a megmérettetéstől s így a 2. helyezett lett az akkori Hónap Hőse.

Különdíjban részesült Szloboda Éva tornaedző és Nagy Laura kempós. Laura, a művészetekért rajongó fiatal lány az egyik legkeményebb küzdősportban méretteti meg magát. Példamutató alázattal fordul sportága és határtalan tisztelettel a mesterei felé. Szloboda Éva pedig a torna és az aerobik kiemelkedő alakja, aki a torna elemein kívül az életre is tanítja, neveli tanítványait, mindezt kellő határozottsággal és megható kedvességgel, anyai törődéssel, egyben óriási fegyelmezettséggel.

A DIGI Kft., csakúgy, mint a DIGI Sport, lehetőségeihez mérten gondot fordít a társadalmi szerepvállalásra, szűkebb és tágabb környezete szereplőinek támogatására, megsegítésére. E hitvallás tükrében a DIGI és a DIGI Sport jutalmazza a napi, heti, és havi hősöket is.

Az 5. évad október 5-én kezdődik az ’5’-ös szám, azaz a DIGIMobil 50-es hívószáma égisze alatt, amelyben 265 fiatal sportolót ismerhetünk meg. A műsorhoz a már megszokott DIGI és DIGI Sportos támogatás mellett főtámogatóként csatlakozó DIGIMobil jóvoltából az új évad nyertese – a DIGI Kft. mobilszolgáltatásának előhívószámát, a 06 50-et megidézve – havi 150 000 forintos ösztöndíjat vehet majd át, amelyet egy éven keresztül kap majd.

A DIGI Kft.

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a DIGI Communications N.V. magyarországi leányvállalata. A magyarországi piacon 1998 óta van jelen, ügyfelei számára biztosítva a legjobb ár-érték arányú távközlési szolgáltatásokat a vezetékes és mobil szolgáltatások terén. A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. Magyarország egyik meghatározó távközlési szolgáltatója, jelentős szerepet tölt be másodikként a kábeltelevízió piacon 29%-os, a vezetékes internet szegmensében 24%-os piacrésszel, míg a vezetékes telefonszolgáltatás 23%-ot tesz ki (NMHH 2019. decemberi adatai alapján). A DIGI Kft. 2019 májusában vezette be saját hálózatában a mobilszolgáltatást, amelyet azóta is folyamatosan bővít, fejleszt.