Az elmúlt évek tendenciáját követve, a 2014/2015-ös idényben az MKB-MVM Veszprém meg sem áll az EHF kézilabda Bajnokok Ligája döntőjéig – hangzott el a DIGI Sport és a Veszprém csapatának közös, október 4-i sajtótájékoztatóján. A többéves együttműködés alatt ugyanis a negyeddöntős szerepléstől kezdve a Final Four-ba jutásig mindig teljesítette a szezon elején elérni kívánt célokat a magyar csapat.

A DIGI-nél immár hagyomány, hogy évről-évre kiemelten támogatja a magyar kézilabdacsapatokat. A DIGI Sport közvetítései között az UEFA Bajnokok Ligája és az EHF Bajnokok Ligája kiemelt pozíciót élvez. Az európai kézilabda versenysorozatok a magyar csapatok és a hazai sikerek miatt azonban különösen közel állnak a sportcsatornához, amelyen a szurkolók az eddigi szezonok során élőben követhettek olyan spottörténelmi sikereket, mint a Veszprém tavalyi Final Four részvétele, a Győr BL címvédése és a Szeged EHF-kupa győzelme.

Az elmúlt évek során a DIGI és a DIGI Sport szinte összefonódott az MKB-MVM Veszprém csapatával. A 2012/2013-as idény rövid távú és a 2013/2014-es szezon hosszú távú együttműködését követően, a DIGI és a DIGI Sport 2014/2015-ös évben is kiemelt szponzora és médiatámogatója lett az MKB-MVM Veszprémnek.

A felek közös sajtótájékoztatón ünnepelték a további együttműködést, ahol Nagy László, valamint Antonio Carlos Ortega, az MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya és vezetőedzője, továbbá Kállai Annamária, a DIGI marketing menedzsere és Egri Viktor, a DIGI Sport kommentátora vettek részt.

„A DIGI Sport szívügye az egyik kiemelkedő sikersportág, a kézilabda és a magyar együttesek támogatása. Az elmúlt évek során a Veszprém bebizonyította, hogy helye van a világ élvonalában, és a minél sikeresebb szerepléshez a DIGI és a DIGI Sport továbbra is minden támogatást megad. A szponzori partnerség mellett kitüntetett figyelmet és médiatámogatást adunk a nemzetközi porondon küzdő magyar csapatoknak, így az MKB-MVM Veszprém minden Bajnokok Ligája mérkőzése élőben kerül a DIGI Sport1 és a DIGI Sport 2 képernyőjére” – mondta Kállai Annamária, a DIGI marketing menedzsere

„Azt, hogy kiemelt szerepet kap a kézilabda nálunk, hogy sportcsatornaként egy kicsit a szakmai oldaláról is megnézzük, készítettünk egy pár soros statisztikát a tavalyi szezonról. A tavalyi szezonban összesen 72 meccset közvetítettünk a férfi kézilabda Bajnokok Ligája sorozatból, ebből 16 Veszprém mérkőzést. Aki figyelemmel kísérte a csapat menetelését a BL-ben, összesen 477 veszprémi gólnak és 11 győzelemnek örülhetett” – tette hozzá, Egri Viktor, a DIGI Sport és az MKB-MVM Veszprém mérkőzéseinek állandó kommentátora, aki elárulta, hogy az idei szezonban még több magyar érdekeltségű mérkőzés kerül a sportcsatorna képernyőjére.

Nagy László és Antonio Carlos Ortega a szezonra kitűzött célokról és a harcra kész csapatról is készségesen beszéltek.

A veszprémiek csapatkapitánya megköszönte a támogatást és hozzátette, hogy az MKB-MVM Veszprém valóban megmutatta, hogy évek óta versenyképes a csapat. A tavalyi Final Four szereplés után szintén a négyes döntő a kitűzött elvárás, de most szeretnének még eggyel feljebb lépni, és természetesen döntőt játszani. A döntőben pedig bármi megtörténhet, hiszen a Bajnokok Ligájában az erős csapatok között csupán minimális különbségek döntenek.

Antonio Carlos Ortega megerősítette Nagy László szavait, hogy mint mindig, most is nagyon erős a férfi kézilabda Bajnokok Ligája mezőnye és több olyan csapat is van, aki a Veszprém fölé kerekedhet. Természetesen a cél, hogy a lehető legtovább jussanak ebben a szezonban is.

Az együttes idén a nemzetközi SEHA-ligában is szerepel. A mérkőzések szintén láthatók a DIGI Sporton, több mérkőzés saját gyártásban. Egri Viktor arra is kíváncsi volt, hogyan befolyásolja a versenysorozat a Veszprém BL szereplését.

Ortega szerint szereplésük egyfelől előny, másfelől hátrány a BL szempontjából. Előny, hogy a csapat játékát több éles helyzetben lehet tesztelni és csiszolni, hátrány azonban a nagyobb terhelés és a sok utazás miatt.

A sajtótájékoztató végén az azt követő MKB-MVM Veszprém - Rhein-Neckar Löwen mérkőzésről is szó esett. Nagy László a kemény védekezést és a gyors indítások megakadályozását emelte ki, mint a győzelem kulcsát. Ami csupán néhány órát váratott magára: a Veszprém 27-24-re legyőzte a Löwent.