Budapest, 2019. december 18. – Újabb területeken tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatásait a DIGI. Így mostantól további 141 településen tesztelhetik a DIGIMobil szolgáltatást a cég ügyfelei.

A DIGI - amint azt ígérte - folytatja terveinek megvalósítását. A távközlési cég elsősorban ügyfelei kéréseit figyelembe véve építi mobilhálózatát és hétről hétre ütemezetten, egyre több településen teszi elérhetővé mobilszolgáltatásait.

A társaság honlapján folyamatosan nyomon követhető, hogy mely területeken válik újonnan elérhetővé a DIGIMobil, amelyről további információk a digi.hu/mobil oldalon érhetők el.

Az újonnan bekapcsolt területek
Abaújkér, Akasztó, Alsószentiván, Átány, Baja, Bakonysárkány, Balassagyarmat, Balatonalmádi, Balatonfenyves, Balatongyörök, Ballószög, Baranyajenő, Barcs, Békésszentandrás, Berente, Bódvaszilas, Bükkösd, Csanádapáca, Csány, Csenger, Cserénfa, Csesztve, Csobád, Doboz, Domoszló, Ecséd, Egercsehi, Emőd, Felsőmocsolád, Foktő, Fót, Földeák, Gödre, Gyömrő, Hajdúböszörmény, Halmajugra, Heves, Hont, Hort, Hosszúhetény, Iharosberény, Ilk, Istenmezeje, Jánoshida, Jármi, Jászalsószentgyörgy, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jásztelek, Kálló, Kápolnásnyék, Kapuvár, Karácsond, Kazár, Kecel, Kenderes, Kerekegyháza, Kiskorpád, Kisköre, Komárom, Kötegyán, Kunágota, Kunpeszér, Kunszállás, Lőkösháza, Lőrinci, Magyarbánhegyes, Máriapócs, Markaz, Mátramindszent, Mátraterenye, Mélykút, Mernye, Mezőnyárád, Misefa, Mocsa, Mogyoród, Nagybajom, Nagydobos, Nagydorog, Nagykáta, Nagyrada, Nógrád, Nógrádsipek, Novajidrány, Nyergesújfalu, Orgovány, Paks, Pásztó, Pécel, Pereszteg, Pilis, Pilisjászfalu, Pincehely, Pirtó, Pitvaros, Pörböly, Ramocsaháza, Rózsaszentmárton, Sárbogárd, Sárkeresztúr, Serényfalva, Simontornya, Soltvadkert, Sukoró, Szabadkígyós, Szalonna, Szatmárcseke, Szécsény, Szentbalázs, Szentmártonkáta, Szerencs, Szigetvár, Szil, Szirák, Szorgalmatos, Tass, Tiszacsege, Tiszadada, Tiszaigar, Tiszakürt, Tiszalúc, Tiszaörs, Tiszasüly, Törökbálint, Túrkeve, Tuzsér, Újszász, Vác, Vadna, Vajta, Vámosújfalu, Vázsnok, Vecsés, Vizslás, Zagyvaszántó, Zalaapáti, Zalaszentjakab, Zsadány