November 20-án a gyermekek vették át a műsorgyártást a sportcsatorna stúdiójában

A DIGI Csoport a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan idén is csatlakozott a UNICEF talán legvidámabb és legvagányabb nemzetközi kampányához, a ’Gyerekhang’-hoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira. November 20-án, a Gyermekek Világnapján, az ENSZ gyermekjogi egyezménye elfogadásának évfordulóján a DIGI Sport munkatársai ideiglenesen új kollégákat köszönthettek a csatorna csapatában. A szerencsés kiválasztottak egy teljes délutánt a stúdióban tölthettek, és beleáshatták magukat a szakma rejtelmeibe.

November 20-án, kedden délután a DIGI Sport stúdiója még inkább kékbe öltözött. A DIGI Csoport idén is örömmel vett részt a UNICEF ’Gyerekhang’ kampányában és munkatársai gyermekeit látta vendégül saját gyártású csatornájánál. A kicsik bepillanthattak a kulisszák mögé és több területen szerepet is vállalhattak. A stúdióba érkezve sokat nem kellett várni a feloldódásra, a gyerekek hamar hozzászoktak a benti légkörhöz. Egy kis bemutatkozás után már alig várták, hogy részt vegyenek a műsorszerkesztésben, illetve kipróbálják magukat operatőrként, hangmérnökként, vágóként és a műsorvezető, vagy a kommentátor székében.

„Műsorszolgáltatóként különösen fontosnak tartjuk, hogy saját eszközeinkkel is segítsük a gyerekeket eligazodni a média világában, hiszen ők lesznek a holnap felnőttjei, velük együtt kell alakítanunk a jövőt. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy meghallgassuk őket, illetve támogassuk terveiket és lehetőségeinkhez mérten járuljunk hozzá álmaik megvalósításához” – fogalmazott az esemény kapcsán Bévárdi Szilárd, a DIGI Sport főszerkesztője. „A UNICEF ’Gyerekhang’ kampányához kapcsolódó, november 20-ai programunk pontosan ezt a célt hivatott elérni. A stúdiólátogatás során most is nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a gyerekek jól érezték magukat, folyamatosan kérdeztek, érdeklődtek munkatársainktól és bízunk abban, hogy jövőre ugyanilyen jó hangulatban telhet ez a novemberi délután” – tette hozzá Bévárdi Szilárd.