A stratégiai jelentőségű tranzakcióval a DIGI az ország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatójává válik, jelentősen kiterjesztve szolgáltatási területét.

 

Budapest, 2017. július 21.

 


A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és az Invitel Csoport megállapodást írt alá a cégcsoport  lakossági és kisvállalati üzletágát jelentő Invitel Távközlési Zrt. részvényeinek adásvételéről. A tranzakcióval a DIGI további 1,1 millió hálózati végpontot illetve 692 ezer lakossági előfizetést (RGU) szerez. Az ügylet a szükséges versenyhatósági hozzájárulások megszerzését követően, várhatóan 2018 első negyedévében zárul.

 

Az Invitel Zrt. éves árbevétele 26 milliárd forint, EBITDA-ja 7 milliárd forint. A felek mintegy 43 milliárd forintos vételárban állapodtak meg. A tranzakció kulcseleme egy hosszútávú együttműködési megállapodás, mely szerint az Invitech Solutions hálózati és IT szolgáltatásokat nyújt a DIGI számára, minimum éves 2,8 milliárd forint értékben, legalább tíz évig. Az Invitech Solutions hasonló időtartam alatt szintén hálózati szolgáltatásokat igényel a DIGI csoporttól, éves szinten átlagosan 500 millió forint értékben.

 

Serghei Bulgac, a DIGI Communications N.V. vezérigazgatója a tranzakció kapcsán a következőket nyilatkozta:

 

„Nagyon örülünk annak, hogy az Invitel megvásárlásával tovább növekedhetünk Magyarországon. Ez a stratégiai befektetés lehetővé teszi számunkra, hogy jelentősen kiterjesszük szolgáltatási területünket. Az Invitel eddigi és közeljövőben tervezett hálózatkorszerűsítései jól illeszkednek a DIGI jövőtálló optikai hálózatokra építő stratégiájába. A tranzakció zárása után folytatni kívánjuk a fejlesztéseket, hogy még több magyarországi ügyfelünk számára elérhetővé tegyük a minőségi távközlési szolgáltatásokat. Köszönetünket fejezzük ki az Invitel Csoport és a China-CEE Equity Partners vezetőinek, hogy segítségünkre voltak a sikeres tranzakcióban és örömmel nézünk elébe a jövőbeni együttműködésnek.”

 

David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója elmondta:

 

„Nagyon büszke vagyok az Invitel csapatára. Az elmúlt években saját erőforrásból majdnem háromszorosára bővítettük hálózatunkon belül a szupergyors internettel elért háztartások arányát és folyamatosan növeltük tévépiaci részesedésünket. Munkatársaink erőfeszítéseit és sikeres munkáját bizonyítja a most megkötött megállapodás is. Külön köszönet Langsteiner Marianne-nak és munkatársainak, akik sikerre vitték az Invitelt.”

 

A DIGI csoportról

 

A DIGI Csoport az egyik vezető piaci szereplő Magyarország és Románia távközlési piacán, távközlési és médiaszolgáltatások diverzifikált portfóliójával és jól ismert márkanevével jelenleg 12,6 millió előfizetéssel (RGU) rendelkezik, és 226,7 millió EUR árbevételt ért el 2017 első negyedévében. A DIGI Csoport mindkét országban nyújt vezetékes és műholdas televízió-, vezetékes internet és adat-, illetve vezetékes telefonszolgáltatást. A DIGI Csoport üzemelteti Románia egyik legfejlettebb mobilhálózatát is, amely megosztva használja a cégcsoport vezetékes üvegszálas infrastruktúráját. A DIGI Csoport leányvállalatai Spanyolországban és Olaszországban MVNO-ként nyújtanak mobil távközlési szolgáltatásokat.

 

A DIGI-ről

 

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., a DIGI Csoport magyarországi leányvállalata tőkeerős és folyamatosan fejlődő cég, piaci részesedése és népszerűsége növekszik. A társaság televízió-, internet- és telefonszolgáltatásait Magyarországon több mint 900.000 előfizető veszi igénybe.

 

A DIGI kizárólag a legmodernebb üvegszálas hálózatokat építi működési területén, hosszú távon biztosítva ezzel egyre több háztartás számára a modern infrastruktúrát és az azon keresztül elérhető szolgáltatásokat. A DIGI hosszú távú stratégiájával összhangban versenyképes árakon biztosít lehetőséget a legmodernebb technológiára alapozott hírközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférésre.